Ha át akarjuk tekinteni a macskatartás rövid történetét,élesen el kell különítenünk egymástól a háziasítás (domesztikáció) és a szelídítés fogalmát. A szelídítés a vadon élő állatok egy-egy példányának befogását, emberkézhez való szoktatását jelenti, és csak az adott egyed élettartamára terjed ki, az egész fajt vagy fajtát nem érinti. Ezzel szemben a domesztikáció egy-egy állatfaj tulajdonságainak tudatos megváltoztatását jelenti. Ez a folyamat vissza nem fordítható változásokat okoz az állatok eredendő megjelenésében, tulajdonságaiban. A változások jelei még az állat csontozatán is nyomot hagynak , kimutathatók - ennek köszönhető, hogy a régészeti ásatásokon előkerülő állatcsontanyag vizsgálatból pontosan meg lehet mondani, hogy a feltárt leletek vadon élő vagy háziasított példányokból származnak-e, sőt, még azt is, hohy ezen példányok a háziasításnak melyik fokán álltak. Ezekből a csontleletekből származnak azok az adatok, melyek alapján több-kevesebb pontossággal meg tudják mondani az archeozoológusok (régészeti állatcsontanyaggal foglalkozó kutatók), hogy mikor került sor egy-egy állatfaj háziasítására.
A vadmacskák háziasításának folyamata feltételezhetően 10000 évvel ezelőtt vette kezdetét Elő-Ázsia területén. A legrégebbi tárgyi emlélek a mai Törökország földjéből kerültek elő, az ókori Egyiptom művészei pedig gyakorta ábrázolták a háziasított núbiai vadmacskákat (Magyarország területén a legkorábbi macskaábrázolás az újkőkor idejéből, kb.6000 évvel ezelőttről származik:ez a lelet egy edényfedő, mely valamilyen macskaféle ragadozó lapuló alakját tárja elénk.) Európában jóval késöbb kezdődött meg a macska háziasítása: annak ellenére, hogy a vadmacska gyakori és közönséges lakója volt a kontinens borító sűrű erdőségeknek, a domesztikáció sokáig váratott magára, mivel ennek a magányos vadásznak a tartása nem kecsegtetett különösebb gazdasági haszonnal (szembern a kutyával,juhval,kecskével,marhával,sertéssel, amelyek a legkorábbi domesztikált fajok.)
|
